A kiállítás megrendezésére az NKA Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégiumához 2010-ben benyújtott pályázat alapján elnyert támogatás adott lehetőséget. (Pályázati azonosító: 2306/1532.)
A pályázatban kitűzött célt maradéktalanul megvalósítva az Űrhódító - a számítógépes játék Revolúciója kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum egyik meghatározó 2010-es eseménye volt. Féléven keresztül fogadta a látogatókat, és új célcsoportokat, látogatói rétegeket is megszólított.
A kiállítás nemcsak a számítógépes játék történetét mutatta be, hanem reflektált a számítógépes játék kortárs kultúrára és mindennapi életre gyakorolt hatására is.
A kiállítás háttérkutatásait és gyűjtését a Néprajzi Múzeum által koordinált MADOK program keretében valósítottuk meg. A bemutatott tárgyanyagban javarészt a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum számítástechnikai gyűjteményében leltárba vett személyi számítógépek, videojátékok, perifériák, szoftvertermékek és iparművészeti jellegű kelléktárgyak mutatkoztak be. A kiállítás különleges, a régi játéktermek világát idéző enteriőrjében több Arcade-automata állandóan, míg egyes régi személyi számítógépek alkalmanként kipróbálhatóak is voltak a látogatóknak.
A kiállítás megnyitóján, május 21-én a Budapest Micro művészei léptek föl, a chiptune zenéből ízelítőt adva. Az ünnepélyes megnyitó résztvevőit Kócziánné dr. Szentpéteri Erzsébet főigazgató és a Microsoft céget képviselő Vigh Attila köszöntötte.
Az Űrhódító közönséghasznosítása keretében számos pixel-art ihletésű, tematikus múzeumpedagógiai foglalkozásra került sor, egyebek mellett a múzeum Családi Vasárnapjain, továbbá a Sziget Fesztiválon, a Design Héten és más alkalmakkor. A Design Hét keretében a Jigsaw Screening (Németország) képviselője, Tobi Hickethier, valamint Gerzsenyi András iparművész és Képes Gábor muzeológus tartottak előadást. Az Űrhódítóhoz október 15-én a LUDUS EU-s projekt támogatásával, a BME Információs Társadalom- és Trendkutató Központ és a BME Szociológia- és Kommunikáció Tanszék Média Oktató és Kutatási Központ együttműködésével videojáték konferencia kapcsolódott.
A kiállítás záróeseményeként november 21-én Rátai Dániel feltaláló mutatta be a látogatóknak a Leonar3Do virtuális valóság készüléket.
A kiállítás látogatószáma 86.600 fő volt.
A forgatókönyvet írta és a kiállítást rendezte: Képes Gábor. A kiállítás szakértője: dr. Beregi Tamás. Látványtervező: Kemény Gyula. Grafika: Mihalkov György.
A kiállítás rendezőjével készült interjú itt olvasható: http://www.agent.ai/?folderID=150&articleID=2736

Az NKA Múzeumi Szakmai Kollégiuma  támogatásával 2010. május 10-június 8. között felújították a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum 424-001 pályaszámú gőzmozdonyát.A felújítás során restaurálták a mozdony korrodált burkolólemezeit és elvégezték a teljes külső festését. A megújult mozdony újból a látogatók egyik legkedveltebb műtárgya lett.

A szöveges és képi információt ("tudományos képregény" jelleggel) hordozó, a galéria túlsó oldalán lévő tengerhajózási kiállítás látványával stílusegységet mutató tablókon kívül a kiállítás központi elemét képezi az a tizenegy, gondosan megválogatott, műszakilag hiteles, kivitelét tekintve iparművészeti alkotásnak is minősülő hajómodell, amelyek révén a balatoni hajózásban - a Festeticsek só-gályáitól a mai gépjárműszállító motoros kompokig - végbement fejlődés valamennyi fontos állomása nyomon követhető.

Az exponátumok között a kisebb tárgyak mellett helyet kaptak még az archívum egyes dokumentumai, textil műtárgyak és numizmatikai anyag is.

Az eseményen - annak ellenére, hogy vasárnap volt - a magyar hajós társadalom minden rétege (tengerészek, balatoni- és dunai hajósok, hadihajósok és vízirendőrök, szakirányú felsőoktatási szakemberek, hajózástörténészek és hagyományőrző egyesületek tagjai) igen nagy számban - többségük díszegyenruhába öltözötten - képviseltette magát.

A forgatókönyvet írta és a kiállítást rendezte: Dr. Mészáros Balázs. A rendező munkatársa: Drobni Nándor. Szakértők: Dr. Németh József, Dr. Frisnyák Zsuzsa, Rill Tamás és Kádár Zoltán. Grafika: Molnár Kálmán.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A műtárgy megnevezése: Csöves villanyeredők villamfeszítő telepe
Tulajdonos: Az MMKM nyilvántartásában és őrzésében, gondozásában.
Leltári szám: 65.23.15.1.-2.
Készítés ideje: 1873.
Tervezője: Jedlik Ányos (István)
Súlya: kb. 90 kg.
Méretei: 1190 × 755 (asztallap) × 1600
Anyaga: dió furnéros faasztal, fa keret, kénhengerek, üvegcsövek, réz szerelvények

Jedlik Ányos feszültségsokszorozó kondenzátortelepét 1873-ban készítette, s a Bécsi Világkiállítás egyik szenzációja volt, a "Haladásért" éremmel tüntették ki.

A tárgy a Természettudományi Múzeum Növénytárából, előzőleg az Eötvös Lóránd Tudományi Egyetem Fizikai Intézetéből került az Országos Műszaki Múzeumba. A műtárgy számos kiállításon vett részt. Feltételezhető, hogy a sérülések és hiányosságok egy része ekkor és a szállításkor keletkeztek.

Restaurálása az NKA 2311/1716 sz. pályázat keretében valósult meg.

A tárgy leírása:

Négy oszlopra erősített réz hüvelybe, alul átfúrt, felül nyitott, hengeres üvegedény van rögzítve. Az oszlopokban 50-50 üvegcső-nyaláb található. Az üvegcsöveket vasreszelékkel töltötték meg. Külső palástjuk ónlemezzel borított. Ezek alkotják a kondenzátor külső és belső fegyverzetét. A készülék alaplapján a rézből készült szikragömbök egy emelhető keretre vannak erősítve, melyet zsinór segítségével lehetett mozgatni.

A műtárgy főbb egységeire történő szétszerelése után kezdődött meg a tisztítás. A négy esztergált 240 mm magas, falábon álló, fából készült óntelep-asztal felülete szennyezett, repedezett volt. A fa szerkezet viszonylag ép és jó megtartású, de a ragasztások, csapolások meglazultak. Ebből következett, a feszültségsokszorozó készülék instabilitása. A szétszerelés során az "érintetlen" területen (porszennyeződéstől, fényterheléstől, mechanikai sérüléstől védett helyen) felfedezhető volt a tárgy eredeti színezése. A mechanikai úton történt tisztítás után ez szolgált alapul a tárgy visszaszínezésére. A pácolás és fényezés során a cél az volt, hogy az eredeti állapotot legjobban megközelítve kapja vissza a műtárgy színét, fényét. Az üvegből készült hengeres kondenzátor-oszlopokból 2 törött, illetve repedt volt. Mivel a tárgy és alkatrészei az 1870-es években készültek a szilikát alapú műtárgyegységek további vizsgálatokon estek át. Az üveghengerek egyedi gyártásban kézzel készültek. Felületük feszültség-mentesítése nem tökéletes. Az eredeti üveghengerek forrasztásánál felmerült az esetleges további sérülés, illetve megsemmisülés, ezért az eredeti alapján elkészített, pótlások beépítésére került sor. Az oszloponkénti 50 db, ónborítású üvegcső fegyverzet ónburkolata jelentősen sérült és hiányos volt. A sérüléseket egyesével restaurálták. Az eredeti üveghengerek deformációja miatt, nem lehetett visszatenni az 50 db fegyverzetet anélkül, hogy a műtárgy maradandó sérüléseket ne szerzett volna. Így a hengerekben csak a biztonsággal elhelyezhető 38 db üvegcső lett visszatéve. A rézhuzalok üvegcső szigetelése sok helyen törött, sérült, szakszerűtlenül javított volt. A hiányos és törött, javíthatatlan alkatrészek újra lettek cserélve. A pótlásokat Oszvald Zoltán üveg-technikus mester készítette. A rézből készült alkatrészek szennyezettek és oxidáltak voltak. A szennyeződések eltávolítása vegyi úton történt. A tisztítás után a felület nem lett levédve. Az eredeti használatnál fontos volt a jó vezetőképesség. A rézből készült villámszedő szikragömbökből négy hiányzott, ezek valószínűleg elvesztek. A pótlások a fennmaradt eredeti alkatrészek alapján, hasonló készítés technikával valósultak meg. A zsinórral mozgatható keret emelőszerkezete javításra szorult.

A műtárgy összeszerelése után, egy biztonságosabb szállító keretet is kapott.

Ziegler Gábor
műszaki szakrestaurátor

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

- A műtárgy megnevezése: Newton-rendszerű (tükrös) távcső, állvánnyal.
- Leltári szám: 77.396.1.
- Készítés ideje: 1775 (körül)
- Kivitelezője: George Horne
- Súlya: cca.40 kg.
- Méretei:  - állvány: 1200 mm × 1100 mm
- tubus: 1780 mm × ? 178 mm ( 5 '11" × 7")
- Anyaga: "Tölgyfa állvány, diófa cső fém szerelvények"

A távcső 1977-ben az Egri-csillagvizsgálóból került, az Országos Műszaki Múzeumba. Egyedi készítésű, többnyire kézimunka. Európában nem sok ehhez hasonló távcső maradt fönt.

A műtárgy restaurálása, konzerválása szükséges volt ahhoz, hogy állapota ne romoljon tovább. A rossz raktározási körülmények (erős hőmérséklet és relatív páratartalom ingadozás), valamint a távcső hiányosságai jelentősen veszélyeztették a műtárgy fennmaradását.

A távcső 2 fő egységből áll:

- faragott háromlábú tölgyfa állványból
- nyolcszögletű, diófa tubusból, kereső (irányzó) távcsővel

Az állvány 360°-ban forgatható. A faragása több helyen sérült, hiányos volt. A sérüléseket kijavították, a hiányokat az eredetivel megegyező anyagból készített pótlásokkal egészítették ki. A felülete erősen szennyezett volt. Állapota nem túl jó megtartású, de még stabil volt. A ragasztása mindenhol meggyengült, elöregedett. A tölgyfa állványzat teljesen kiszáradt. A restaurálás során a felületeket megtisztították, a ragasztásokat megerősítették, illetve újraragasztották. A fa állványzat kellő nedvességét beeresztéssel állították vissza. A felületére lakk réteg került.

A nyolcszögletű, diófa tubus, több részből készült. A fa részek és a ragasztások is teljesen szétszáradtak. Nagyon rossz megtartású és erősen deformálódott volt. Felülete erősen szennyezett. A megtisztított darabokból teljesen újra kellett építeni a távcsövet. Az objektív lencse, megtisztított fémfoglalata alapján elkészítették a tubust záró, réz foglalatot. Így a távcső nyolcszögletű alakzatja a jövőben nem tud deformálódni. A beeresztett, színre pácolt felületet lakk réteg védi a külső behatásoktól. A kereső távcső fa tubusát hasonló módón restaurálták.

A távcső optikai rendszere továbbra is hiányzik. Ennek restaurálására nem volt anyagi lehetőség. A kutatások során kiderült, hogy a tárgyról számos fém alkatrész hiányzik. Ezek kiegészítése és pótlása szükséges a műtárgy egésszé tétele érdekében.

A műtárgyat a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában helyeztük el a látogatók által is megtekinthető csillagászati gyűjteményben.

A távcső restaurálása az NKA 2311/1820 számú pályázat keretében valósult meg.

Ziegler Gábor
műszaki szakrestaurátor

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A VIII. JaR 105. típusú Ganz-Jendrassik rendszerű dízelmotor műszaki rajzai felbecsülhetetlen értékkel bíró technikatörténeti emlékek. A Ganz Vagongyárban az 1920-as években kifejlesztett vasúti dízelmotor több, azóta is alkalmazott szabadalmat tartalmaz. A motorok gyártási jogát angol, francia, belga, holland és román cégek is megvásárolták. A tervrajzok jelentősége abban áll, hogy a dokumentáció olyan részletességgel maradt fönn, hogy akár a teljes újragyártást is lehetővé tenné. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2009-ben sikerült restaurálni ezeket a tervrajzokat.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A Nemzeti Kulturális Alapprogram /Múzeumi Szakmai Kollégium/ 2008-ban is támogatást nyújtott a közgyűjteményekben őrzött műtárgyállomány gyarapításához. A fenti témakörben elnyert támogatás /pályázati azonosító:2309/713/ és a Múzeum saját anyagi forrásaiból kigazdálkodott összeg felhasználásával beszereztük a magyarországi mezőgazdasági repülés történetében meghatározó jelentőséggel bíró PZL 101 Gawron (Varjú) repülőgépet.

A PZL-101 hagyományos elrendezésű, teljesen fémépítésű, felsőszárnyas repülőgép. A törzs acélból készült rácsszerkezet, mely a gép elülső részén dural borítást, a farokrészen vászonborítást kapott. A szárny kétfőtartós, dúcokkal merevített. A fémszerkezetű, vászonnal borított szárny mechanizált, réselt ívelőlappal és orrsegédszárnnyal szerelték fel, a szárnyvégeken zárólapokat helyeztek el. A törzs orr-részében helyezték el a kilenchengeres Ivcsenko AI-14R csillagmotort, mely kéttollú légcsavart hajt. Mindkét szárnyban egy-egy 90 l-es üzemanyagtartály kapott helyet. Futóműve hagyományos, hárompontos.

A mezőgazdasági változatokat vegyszeres tartállyal szerelték fel, mellyel folyékony, por és aeroszol állagú vegyszer szórása lehetséges. A tartály felülről, a törzs tetején tölthető. A szóróberendezés szélturbináját szintén a törzs tetején helyezték el. A szórási sáv szélessége repülési magasságtól függően 30-70 m.

Magyarország több mint 30 db-ot vásárolt a típusból. A MÉM Repülőgépes Szolgálata (RSZ) 1960-ban állította szolgálatba az első PZL-101-es gépeket.

Ez a típus volt a magyar mezőgazdasági repülés első, nagyobb számban rendszeresített merevszárnyú repülőgép-típusa!

1960 nyarán kezdett dolgozni hazánkban a lengyel gyártmányú PZL-101 (Gawron) típusú repülőgép. A kétülésesnek kialakított gép lehetőséget adott a munkaterületet bemutató, illetve ellenőrző agronómus szállítására. Az 500 dm3 térfogatú tartály tartalmát 120 km/h repülési sebesség mellett juttatta ki. A mezőgazdasági repülés lényegében ezzel a típussal vált jelentős tényezővé növényvédelmünkben. A gépet az ország sok gazdaságában ismerték, mert hosszú időn át a mezőgazdasági repülési munkák legnagyobb részét ezzel végezték. Kedvező repülési, valamint jó manőverezési képessége miatt a PZL-101 géppel a repülőgép-vezetők is szívesen dolgoztak.

A típushoz kapcsolódó érdekesség, hogy a Máriássy Félix rendezte "Kötelék" című kordokumentum értékű játékfilmben meghatározó fontosságúak a Gawron repülését bemutató földi illetve légifelvételek.

"Kötelék
1967, fekete-fehér, 97 perc, Máriássy Félix

Molnár élete romokban hever. Munkáját, a repülőgépes műtrágyázást nem szereti, nem tartja kihívásnak, csak sportrepülő múltján ábrándozik. Otthon feleségével, akitől már régen elhidegült, állandóan veszekednek. Barátaival és kollégáival is állandó összetűzésbe keveredik. Csak új szerelmével, az orvos feleségével érzi jól magát. Mikor ők is összekülönböznek, Molnár elindul az utolsó repülésre."

A hazánkban még repülő néhány példányt a sportrepülő-klubok vitorlázó repülőgépek vontatására alkalmazzák.

A típus mezőgazdasági szóróberendezése már korábban repüléstörténeti gyűjteményünkbe került. A gép mellett kiállítva teljes képet kaphat a látogató a mezőgazdasági repülésben alkalmazott fejlődéstörténeti értékű műtárgy minden fontos műszaki részletéről. Szándékunk szerint a repülőgépet apróbb javításainak elvégzését és átfestését követően a magyar motoros repülés centenáriumának évfordulójára átépítendő és átrendezendő állandó kiállítás részeként a munkarepülés kabinetben helyezzük el, 2010 tavaszán.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságánál 2309/0661 pályázati azonosító számon nyilvántartott, Urbach László hagyatékának megvásárlására benyújtott pályázatról.

Az 1930-as évek gazdasági válsága hatására világszerte, így hazánkban is nagymértékben csökkent a forgalomban lévő járművek száma.
A válság következtében egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott „olcsó” közlekedési eszközök iránt. E kategóriába tartozó, 100 cm3 alatti hengerűrtartalmú, legtöbbször kétütemű motoros járművek voltak. E járművek elterjedését adminisztratív úton is igyekeztek elősegíteni. Magyarországon 1931-ben hozott törvény lehetővé tette, hogy a segédmotoros-kerékpárokat forgalmi engedély, műszaki vizsga és jogosítvány nélkül lehessen vezetni. Rendkívüli módon megnőtt az érdeklődés irántuk és nem csak a vásárlók, hanem a gyártók részéről is.

Több hazai gyártó is segédmotoros kerékárok élőállításába kezdett. A legnagyobb hazai iparvállalat a csepeli Weiss Mannfréd Művek egy francia jármű mintájára, segédmotoros-kerékpárt készített. A kezdeti konstrukciós problémák után, a 30-as évek közepén bemutatott típusuk vált igazán sikeressé.

Schweitzer Henrik budapesti kerékpárgyártó saját megerősített kerékpárvázaiba szerelt, a német Sachs gyártól vásárolt, kifejezetten ilyen célokra készülő erőforrásokat.
Urbach László, aki az 1920-as években már neves motorkerékpár-versenyző volt, szintén érdeklődött e járművek gyártása iránt. Urbach 1923-ban, a VI. kerület Hunyadi téren működő Majláth Mihály tulajdonában lévő angol és német motorkerékpár és személygépkocsi vezérképviseleten kezdett dolgozni. 1930-ban átvette az üzletet és a képviseleti jogot is. Versenyzői tapasztalatai és számos külföldi útja alkalmával látta, hogy egyre nagyobb kereslet mutatkozik kismotorkerékpárok –segédmotoros-kerékpárok- iránt. Már 1937-től foglalkozott egy motorkerékpár elkészítésének gondolatával.

Az 1938-ban bemutatott segédmotorkerékpár teleszkópos elsőkerék- és ülésrugózással, lapos dugattyús kétütemű motorral készült. A Mátra teljesítménye ámulatba ejtette nem csak a versenyzőket, hanem a szakmabelieket is. A szakemberek a kis motor teljesítményét középkategóriás motorkerékpárok teljesítményéhez hasonlították. Az új motorkerékpárt minden lehetséges helyen bemutatták és versenyeztették, versenyzők szinte minden versenyen a legjobb helyezéseket érték el. A siker láttán Urbach Lászó a sorozatgyártás megszervezésébe kezdett. A motorkerékpárok összeszerelése máshol folyt, a Hunyadi téren az árusítás és garanciális szerviz volt. A gyártás és az értékesítése 1944-ig zavartalanul folyt. A vevők hónapokat vártak egy-egy Mátrára, a cég nem tudta kielégíteni az igényeket. A motorkerékpárok „feketén” a 650 Pengős ár duplájáért is gazdát cseréltek, miközben más típusokat azonnal megvásárolhattak volna.
1944-ben Urbachot munkaszolgálatra vonultatták be, ahonnan 1945-ben szerencsésen hazatért és hozzákezdett az időközben részben Ausztriába vitt gépeinek a visszaszerzésébe és a motorkerékpár-gyártás újraindításába. 1947-ben újraindult a motorkerékpárok gyártása, azonban 1949-ben a gyárat és a kereskedést is államosították.
A későbbiekben Urbach László részt vett a Székesfehérvári Vadásztölténygyárban gyártott Dongó, kerékpárra szerelhető segédmotor és az egri Finomszerelvénygyárban készült Berva mopedek tervezésében is.

Az államosítás elől megmentett, a Mátra motorkerékpár gyártására vonatkozó dokumentumokat, tárgyakat lánya dr. Urbach Zsuzsa őrizte. A hagyaték hazai és külföldi magángyűjtők érdeklődősét is felkeltette, de tulajdonosa a közgyűjteményben való elhelyezésében látta a hosszú távú megőrzésének biztosítékát.

A Közlekedési Múzeum a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága pályázati támogatásával a hagyatékot megvásárolta, 10 oldalnyi tételes tárgylistával előzetes nyilvántartásba vette. A hagyaték tételenkénti nyilvántartásba vételét és digitális feldolgozását megkezdte.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A különleges hajtókocsi a XX. század elején készült, féderes bricskának is szokás nevezni. Személyszállításra készült, de gyakran használták vadászatokon is. Később eredeti funkciójától eltérően áruszállításra is igénybevették. A múzeumba kerüléskor igen rossz állapotban volt részben az erős igénybevételtől, részben egy elszenvedett balesetből adódóan. Szerkezete - pl. a mélyített alváz - ugyan a borulékonyságot szinte a minimálisra csökkentette, de valószínűleg erősen ütközhetett valamivel és felborult, lévén a vasalatok is erősen deformálódtak, a rugók is eltörtek.
Első lépcsőben, 2005-2006-ban csak a kocsiszekrény felújítására került sor az adott pénzösszegből. A szekrény kiképzése, bordás, kazettás megoldás adja a jármű különleges karakterét, értékét többek között. A jelenlegi pályázatra kapott összeget a vasalások restaurálásra lehetett fordítani. Ennek megfelelően a tengelyek, az ötödik kerék, az egészollós rugók, a fellépők és az apróbb szegek, csavarok helyreállítására került sor, illetve némelyik újrakovácsolására, vagy újrakészítésére. /Részletesen a restaurátori beszámolóban olvasható róla./
A mellékelt fotókon jól látható, hogy a kerekek ráfjai, tengelycsapok, stb. változatlan állapotban maradtak. Ezek restaurálásra csak kerek felújítása után kerülhet sor, ami bognármunkát igényel.
Jelenleg tehát a bordásvázú hajtókocsi 80-85 % -a felújításra került, állagmegóvása megoldódott. Ugyanakkor a négy kerék és az ülések teljes egészében érintetlenek maradtak. A kocsi továbbra is szétszedett állapotban marad. A jármű teljes felújításához szükséges még a kerekek bognár és vasmunkáinak restaurálása, az ülések kárpitozása, és az egész kocsiszekrény fényezése.

Budapest, 2008. július 23.

dr.Molnár Erzsébet muzeológus

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A kitűnő állapotban lévő, átmeneti típust képviselő kocsi az 1930-as években készült. Rugózatlan alvázú, szerkezete a hagyományos szekérnek megfelelő.

Elöl egy támlás ülés található bőrborítással, alatta egészollós rugó. A szekrény bordázott, rendkívül díszes vasalattal, csakúgy, mint a saroglyák. Belül körülkasos, amely főzött fűzfából készült. Kerekei 12 küllősek, enyhén ívelt sárvédőket szereltek föléjük, vasaltak. Az alváz rugózatlan, a jármű derékszögön fordul. Az egész kocsi erősen vasalt, masszív felépítésű, amit faborítással is ellensúlyoztak -például a vastengelyekre faborítást illesztettek.

Ülése rugózott, díszes kovácsolású, festett jármű, amelyet kassal béleltek.

Személy és teherszállításra egyaránt használták, amire az is utal, hogy elülső és hátulsó fellépővel is rendelkezik. Emiatt tekinthető átmeneti típusnak, és egyben a nagyatádinak mondott kocsi elődjének nevezhető.

A középparaszti életforma egy jellegzetes tárgyi emléke. Konkrét helyi vonatkozású, mivel Makón a hagymatermesztő gazdák használtak ilyen járművet.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

A "MÁV Visszhang Dalkör" -t ábrázoló fotó az 1920-as évekből.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.